Támogasd az oldalt egy kattintással

Legfrissebb Blogbejegyzések!

„Sajnos, a hír igaz” – erősítette meg az információt a Houston család szóvivője, Kristen Foster.
Az énekesnőt a Los Angeles-i Beverly Hilton Hotelben találták holtan helyi idő szerint szombat délután, valamivel 16 óra előtt. A BBC a helyi rendőrségre hivatkozva azt írja, hogy a sztár vendégként tartózkodott a hotelben.
Hiába próbálták újraéleszteni
Houstonra a saját testőre talált rá, és rögtön segítséget hívott. Mire a rendőrség, illetve a mentők kiértek a helyszínre, a biztonsági szolgálat emberei megkezdték az énekesnő újraélesztését, de már így sem sikerült visszahozniuk.
Halálának oka egyelőre ismeretlen, de Mark Rosen rendőrségi szóvivő úgy fogalmazott: „nincs jele idegenkezűségnek, így annak, hogy bűncselekmény történt volna”. Az ügyben mindenesetre hatósági vizsgálat indul.
A legendás énekesnő éppen az 54. Grammy-díjkiosztó napján hunyt el. A CNN szerint csütörtökön még fellépett a gálát megelőző egyik eseményen. Houston maga is többször nyert Grammy-díjat, hivatalos weboldala szerint több mint 170 millió albuma kelt el világszerte.
A Több mint testőr című film zenéjével 1994-ben nyert Grammy-díjat, az év albumának választották, a film betétdala, a felejthetetlen I Will Always Love You pedig minden idők legtöbb példányban elkelt női dala. A Több mint testőrben Houston nemcsak énekelt, ő játszotta Kevin Costner oldalán a főszerepet, s ezt követően más filmszerepeket is kapott.
Beküldte: djjjozsi -
Beküldte: djjjozsi -
Beküldte: djjjozsi -
Beküldte: djjjozsi -
Beküldte: djjjozsi -
Beküldte: djjjozsi -
Beküldte: djjjozsi -
Beküldte: djjjozsi -
Beküldte: djjjozsi -
Beküldte: djjjozsi -
Ma még senki sem nyert a betűmixerrel!
Ma még senki sem nyert a széftörővel!
Ma még senki sem nyert a szerencsekerékkel!
Ma még senki sem játszott az akasztófával!
 

Verseny

Kedves tagok aki meghív 50 tagot az admin rangban részesül! az első 3 nyer csak! kezdődik: 2011.01.22. véget ér. 2011.03.22. Mindenkinek sok szerencsét kívánok! Üdv: Klau
 Beküldte:Klaudyya
 ---2012-01-22 21:00:04---

 

Verseny

Kedves tagok aki meghív 50 tagot az admin rangban részesül! az első 3 nyer csak! kezdődik: 2011.01.22. véget ér. 2011.03.22. Mindenkinek sok szerencsét kívánok! Üdv: Klau
 Beküldte:Klaudyya
 ---2012-01-22 21:00:01---

 

Verseny

Kedves tagok aki meghív 50 tagot az admin rangban részesül! az első 3 nyer csak! kezdődik: 2011.01.22. véget ér. 2011.03.22. Mindenkinek sok szerencsét kívánok! Üdv: Klau
 Beküldte:Klaudyya
 ---2012-01-22 20:59:57---

 

Verseny

Kedves tagok aki meghív 50 tagot az admin rangban részesül! az első 3 nyer csak! kezdődik: 2011.01.22. véget ér. 2011.03.22. Mindenkinek sok szerencsét kívánok! Üdv: Klau
 Beküldte:Klaudyya
 ---2012-01-22 20:59:53---

 

helo

hello
 Beküldte:Klaudyya
 ---2012-01-22 20:57:51---

 

Verseny

Kedves tagok aki meghív 50 tagot az admin rangban részesül! az első 3 nyer csak! kezdődik: 2011.01.22. véget ér. 2011.03.22. Mindenkinek sok szerencsét kívánok! Üdv: Klau
 Beküldte:Klaudyya
 ---2012-01-22 20:57:03---

 

Verseny

Kedves tagok aki meghív 50 tagot az admin rangban részesül! az első 3 nyer csak! kezdődik: 2011.01.22. véget ér. 2011.03.22. Mindenkinek sok szerencsét kívánok! Üdv: Klau
 Beküldte:Klaudyya
 ---2012-01-22 20:57:01---

 

Verseny

Kedves tagok aki meghív 50 tagot az admin rangban részesül! az első 3 nyer csak! kezdődik: 2011.01.22. véget ér. 2011.03.22. Mindenkinek sok szerencsét kívánok! Üdv: Klau
 Beküldte:Klaudyya
 ---2012-01-22 20:56:58---

 

Verseny

Kedves tagok aki meghív 50 tagot az admin rangban részesül! az első 3 nyer csak! kezdődik: 2011.01.22. véget ér. 2011.03.22. Mindenkinek sok szerencsét kívánok! Üdv: Klau
 Beküldte:Klaudyya
 ---2012-01-22 20:56:52---

 

Újitások!

Leírok pár nagy vagy egyszerre sok újitást :

 

-Rengeteg apró újitást találtok az Újdonságok! nevű menüben!

- Lehet állatokat nevelni

-Van hangblog

-Új játékok a Játékoknál és a Chaten egyaránt!

 

Ezek egészen nagy újitások!

 

Jó szórakozást továbbra is!


 Beküldte:Andris60
 ---2011-10-13 18:33:42---

[1][2][3]